Jó lenne a fa alatt találni - 2017.

Sziasztok!
Egy hónap van karácsonyig. Ti felfogjátok? Én nem igazán, bár tény, hogy nem stresszelek túlzottan rá a dologra, mert akit meg fogok ajándékozni karácsony alkalmából azoknak már megvettem októberben, vagy most készül.



Ugyanakkor már jó néhány éve szokás nálunk a karácsonyi lista írása, főleg azért, hogy mindenki dolgát megkönnyítsem.
A ruhaneműk olyan "alap" tételek, amik inkább gondot okoz a famíliámnak, a könyvek. Több, mint 350 regény került az olvasmánylistámra az elmúlt hat évben, így elég nehéz nekem olyan regényt ajánlani/venni amit még nem olvastam.
A duplikációt illetve a félreértéseket elkerülendően itt egy lista: azokról, amiket szeretném, ha a fa alatt lennének + azokról, amik nagy valószínűséggel ott lesznek.

Nagyon szeretném. Tényleg. Nagyon.



Szaszkó Gabriella: Beszélj hozzám
Fülszöveg:
Amy ​Forester élete nem könnyű; úgy tűnik, senki sem érti meg tetteinek mozgatórugóit. Amy a híres íróval, David Penningtonnal él párkapcsolatban. A férfi nem olyan régen publikálta gyerekkori memoárját, amiből ország-világ számára kiderül, hogy Amy korábban az író bátyjával, Chrisszel járt jegyben. David bátyja öngyilkossága után határozza el, hogy megosztja mindenkivel gyermekkora borzalmait, alkoholista édesanyjuk bántalmazásait és zűrös kapcsolatát Amyvel. Amy a rágalmazások után dönt úgy, hogy megírja a saját történetét, és elmélyed a múlt eseményeiben. Emlékeit a Pennington fiúkról egészen a megismerkedésüktől kezdi, majd elmeséli Chrisszel való kapcsolatát, és azt, hogy milyen is volt egy súlyosan önbántalmazó fiú és drogfüggő testvére mellett élni. Bár az írás ad némi megkönnyebbülést neki, de a visszaemlékezés és Chris halálának közelgő évfordulója feltépi a fájó sebeket. Vajon sikerül majd Amynek a felszín felett tartania Davidet? Túlélheti szerelmük a próbatételt? Egyáltalán lehetséges egy elvesztett személy árnyékában felépíteni egy párkapcsolatot?

Miért szeretném?Gabi első könyvét nagyon szerettem, így egyértelmű, hogy pályázok a folytatásra. A megjelenés dátuma december 6, így nagy lenne az öröm, ha már a Mikulás elrejtené a csizmámban, de ha nem, akkor kivárom vele a karácsonyt, annyi baj legyen.


Karina Halle: Túl közel hozzád

Fülszöveg:
"Tinédzserként ​találkoztam először William McAlisterrel. Jóképű férfi volt, gyönyörű feleséggel. Mr. McAlister akkoriban lett édesapám partnere a cégben. Elbűvölő személyiség volt, de csak egy jó családi barát.
10 évvel később: 25 éves vagyok, egyedülálló anyaként elkövettem néhány hibát. Megküzdöttem a démonjaimmal, de most új életet kezdek. Minden az elképzeléseim szerint alakult, míg meg nem pillantottam Will McAlistert.
Elvált, és már nem csak apám barátját látom benne, már sokkal többet jelentett számomra. Árasztja magából a magabiztosságot és a sokat ígérő szexualitást. Magas, férfias, egy igazi gentleman, a tekintete erős és csábító. Teljesen odavagyok érte.
Esélyem sem lehet nála, hiszen ő az apám legjobb barátja, üzleti partnere és a főnököm.
Igaz?
Tévedés."

Miért szeretném?
Oké, nézzünk szembe a tényekkel. Ez a könyv fülszöveg alapján tuti klisé. Ennek ellenére mégis van benne valami, ami miatt vonzz, és nagyon de nagyon el szeretném olvasni.
 

Colleen Hoover: Velünk véget ér

Fülszöveg:Néha ​az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret.
Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen.
Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot.
Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített.
Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.
Add át magad a reménynek!

Miért szeretném?
Igazából ebben az évben olvastam először CoHot, de nagyon megszerettem a stílusát. Ennek a regénynek a borítója fogott meg igazán, mert gyönyörű, ráadásul az egyik kedves blogger barátnőm, MFKata is szeretettel ajánlja. Az ő javaslatainak eddig mindig sikere volt nálam, szóval egy próbát biztosan teszek vele.

Érints meg! antológia
Fülszöveg: -

Miért szeretném?
Két okból szeretném ezt a kötetet. Egyrészt, mert László Maya tervezte a borítót (ma este hétkor lesz is a blogon borítóleleplezés) és nagyon szeretem a munkáit; másrészt több kedvenc már publikált szerzőm novellája szerepel benne. Plusz a bónusz okom: romantikus írásokból sosem elég.


Amik a fa alá kerülnek.



Jasmine Warga: Szívem és egyéb fekete lyukak

Ez biztosan a fa alatt lesz, Ashley elintézte nekem. Most biztos fogjátok a fejeteket, hogy „mégis miért árul el meglepetést?!”, de az a szitu, hogy én jobban szeretem tudni előre, hogy mit fogok kapni, legalább is könyvek terén.
Ettől függetlenül ugyanúgy örülök neki, mintha nem tudnék semmiről, csupán elkerülhető lesz a duplázás.

Varga Beáta: A siker tintája

Azt hiszem több, mint ötven százalék esély van arra, hogy ez a könyv ott legyen a fám alatt, legalább is utolsó infóim szerint, az írónő ritka jó fej, és elintézi nekem.
Nagyon-nagyon reménykedek benne, hogy összejön, mert egyszerűen ez a legeslegvágyottabb regényem a karácsonyi listámról.

Jamie McGuire: Veszedelmes sorscsapás

Egy mollyal egyezkedem már erről a könyvről jó ideje, de egyszerűen mindig elkerüljük egymást. Vagy ő nem ér rá, vagy én. Szóval Travis már csak a karácsonyfám alatt fog csücsülni, hamarabb nem hiszem, hogy összejön.

J. A. Redmerski: A soha határa

Szintén egy moly által jutok hozzá nagyon kedvező áron december elején, de erős leszek és nem fogom elkezdeni, csak az ünnep után. Igaz, kétszer olvastam már kölcsönpéldányt, szóval anya pont ezért nem is érti, miért kell saját, ez van. Nekem kell, és pont. Főleg, hogy az ulpi becsődölése óta, aranyáron vannak ezek a könyvek.

Erin Watt: Papírhercegnő

Tegnap írt az egyik barátnőm, hogy kapok tőle majd könyvet karácsonyra. Eddig bírtam, ma lecsekkoltam a kívánságlistám, és bizony a Royal-fiúk neve mellett volt a kis ajándékdoboz. Tökre örülök, annyian dicsérik, hogy már illendő elolvasnom nekem is.



Gratulálok annak, aki eljutott idáig, ugyanis itt a vége az én jó hosszú karácsonyi listámnak.
Nem tudom, hogy a vágyottakból mit fogok megkapni, de az biztos, hogy izgatottan várom a decembert.
Van egy olyan érzésem, hogy jó könyvekben gazdag karácsonyom lesz.
Nektek van esetleg könyves-kívánságlistátok?


Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.