Katja Millay: Nyugalom tengere

"De talán hazug vagyok, és igenis szükségem van megmentésre, mert ahogy Josh Bennett megcsókol, az egészen olyan, mint a megváltás. Egyszerre ígéret, emlékeztető a jövőről és egy szebb történetekkel teli könyv."

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 496
Fülszöveg:

A ​két és fél évvel ezelőtti, kimondhatatlan tragédia óta Nastya Kashnikov csupán az árnyéka régi önmagának. Másik városba költözik, elhatározva, hogy titokban tartja sötét múltját, és senkit sem enged közel magához. Terve azonban kudarcot vall, amikor azon kapja magát, hogy megmagyarázhatatlanul vonzza az egyetlen személy, aki ugyanolyan elszigetelt, mint ő maga: Josh Bennett.
Josh története nem titok. Minden szerettét elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer. Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy egyáltalán meg akarja-e tudni.
A Nyugalom tengere gazdag, erőteljes és zseniálisan kidolgozott történet egy magányos fiúról, egy érzelmileg sérülékeny lányról és arról a csodáról, ha kapunk még egy esélyt.

Nem egy friss megjelenés, mégis akárhányszor szembejön velem csupa-csupa méltatást olvasok róla. Ezt pedig enyhén szólva is furcsának találtam, hiszen mi lehet ebben a könyvben, ami az eddig olvasott Rubin Pöttyösökből hiányzik?
Aztán kölcsönkértem unokatesómtól, de nem kezdem neki rögtön. Több hónapot csücsült a polcomon.
Most már bánom, hogy eddig hanyagoltam.
Úristen. Mennyire. Fantasztikus. Ez. A. Könyv.

Főszereplőnk Nastya Kashnikov a végzős évét új iskolában kezdi, és ezzel nem is lenne baj. Csakhogy a lány nem beszél. Senkivel, egyáltalán.
Még írásban se szívesen kommunikál.
Ráadásul, úgy öltözködik, mintha ő lenne a halott mennyasszony dark verziója.
Mindenki elkerüli, és ez jó is így számára.
Csakhogy észreveszi Josh Benettet, akitől ha lehet, még nagyobb távolságot tart mindenki. Ez pedig felkelti a lány érdeklődését.
Aztán egy véletlen folytán egyik éjjel a fiú garázsában találja magát…onnantól minden megváltozik.
Vajon elegek ők ahhoz, hogy begyógyítsák a másik totálisan szétesett és sérült lelkét?

Direkt nem kezdtem el olvasás előtt véleményeket, vagy idézeteket olvasgatni, beértem a halvány tudattal, hogy ezt a könyvet bizony imádják az embereket.
Tudni akartam az okát.
Nekikezdtem  a könyvnek, és már az elején, körülbelül hatvan oldal után kezdtem érteni annyi olvasó okát. Egyszerűen megvett kilóra, teljesen és totálisan beleszerettem a történetbe.
Ilyen pedig már nagyon régen volt velem.
Olyan megesett/megeshet, hogy mikor befejeztem, azt mondtam, hogy ez mennyire jó volt…de olyan, hogy ezt már akkor kijelentem, amikor alig kezdődött el a cselekmény, a történet, az ritka. Szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hogy az évben hányszor történt ilyen.
Mármint ezen kívül.
Merthogy ezt imádtam, az még a szomszéd néninek is simán nyilvánvaló.
Leültem, és lazán elolvastam belőle több száz oldalt, ráadásul ez fel sem tűnt.

Dunát lehetne rekeszteni a megtört lelkű fiatalokkal, ebben a könyvben mégis volt valami ennél több: talán az a hétköznapiság és egyszerűség, ami átjárta az egész történetet.
Bár nem az a része egyszerű, ami a karakterekkel történt, inkább az, ami és ahogy kialakult közöttük. Ritka az ilyen, szépen leírt szerelem.
Nekem pedig erre már nagyon szükségem volt. Nem a lánggal égő forróságra, hanem erre a lassan szívet melengető fajtára. Amiről azt kívánod, bár csak létezne, és bárcsak veled történne meg.

Azt hiszem kijelenthetem, hogy a fájdalom és a boldogság pont olyan arányban volt elosztva, hogy egyik se legyen túl sok vagy túl kevés. Mintha minden könnycsepp után kapna egy mosolyt az olvasó, minden veszteség után pedig egy ajándékot.
Elvesztettél valamit, de kapsz helyette valamit.
Elértem, hogy nyelned kelljen a könnyeid, de a következő oldalon már mosolygásra késztetlek.
Amit Katja csinál ebben a könyvben, az egyenesen művészet, tudom magamról, mennyire nehéz megtartani ezt a kényes egyensúlyt, de az írónőnek megy.
A karakterei egymásba, én meg a karaktereibe szerettem bele. Egytől egyig.

Nastya újra egy olyan karakter, akit kifejezetten erősnek és egyáltalán nem idegesítőnek tartottam. Azok után, ami történt vele, úgy védekezett, ahogy tudott. Nem emlékezett, aztán mikor ez nem sikerült, nem beszélt. Futott, de mikor ez se volt elég, megállt és figyelt.
Mindenre.
Mindenkire.
Lassan pedig rájött, hogy egy bizonyos garázsban, egy bizonyos fiú társaságában többet gyógyulhat, mint remélte volna. Kedves Nastya, mostantól akárhányszor meglátok valami cukorbomba édességet, eszembe fogsz jutni. És hidd el, jól leszel, csak hagyj időt magadnak.
Josh Bennett…te édes, fafaragó, erőtérrel rendelkező, megmentésre váró Josh. Azt hiszem, ismét bővült a könyvespasi háremem, méghozzá egy kedves és igazán figyelmes fiúval. Aki képes szíve minden maradék szeretetét odaadni egy lánynak, mégha ez egyikőjüknek sem tűnik fel. Aki képes egyetlen apró napsugárral eloszlatni a felhőket. Jó barát, jó karakter, szívdobogtatóan szép szemekkel.
Kedves Josh mostantól, akárhányszor meglátok majd egy szépen faragott dohányzóasztalt, eszembe fogsz jutni. És hidd el, Isten nem utál téged.
Mindenkinek más a terápia, és ezt a könyvet olvasva szeretném hinni, hogy a megfelelő ember közelségénél nincs gyógyítóbb.
Drew is nagyon szerettem, a stílusa, és a Josh-hoz kötődő barátsága igazán élővé tette. Kiállt azok mellett, akik fontosak számára, és bizony, a macsó csajozós szöveg mögött szív dobogott, és ez végképp szimpatikussá tette. Végre egy karakter, akinek nem áll jól a paraszt stílus. Nem tudok róla, hogy lenne, de én azért kifejezetten örülnék, ha íródna egy saját története.
De mondhatnám Margot-ot, Clay-t vagy éppen Ashert. Hiába szerepeltek kevesebbet, nem voltak kevésbé élők.
Komolyan, azt várom, hogy mikor fogok összefutni valamelyik karakterrel a nyílt utcán. 
Bár lehet, hogy mindenkiben van egy kicsi az összes szereplőből, csak még nem vettük észre.

Próbálok szavakat találni összegzésként, de nehezen megy. Ahogy egyetlen idézet nem adja vissza a regényt, úgy egy rövidített változat se tudja megmutatni, mennyire szerettem én ezt olvasni.
Az biztos, hogy bánom, amiért eddig halogattam, ahogy az is, hogy kell majd egy példány a polcomra.
Nehéz elengedni az olyan könyveket, amik kitöltik az ember gondolatait, irányítják az érzéseit, és rabul ejtik a szívét.
Még mindig lenne mit mondanom, még mindig eszembe jutnak gondolatok, de ha mindent leírnék, sose érnék ennek a bejegyzésnek a végére.
Egy valami biztos: kelj fel és ragyogj Napsugár, mert az élet gyönyörű.
Ez a könyv is az.
Új kedvencem lett.