Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 384
Fülszöveg:
Waverly, Kieran és Seth versenyt futnak az idővel – és mivel az emberiség jövője a tét, nem hibázhatnak…
Miután az életét kockáztatva sikerült megmenekülnie az ellenséges hajóról, Waverly végül visszajut az Empyreanre. Az utolsó hónapokban egyedül az otthon emléke tartotta életben… csakhogy ez az otthon semmiben sem emlékeztetett arra, amit maga mögött hagyott. Fogságba esett szüleit az Új Látóhatáron kellett hagynia, most pedig szembesülnie kell azzal, hogy Kieranból szigorú vezető lett, aki Seth ellen hangolta a legénységet. Mi történt a régi Kierannal? Waverly immár nem tudja, kiben bízhat. És az egyetlen ember, akiben hinni szeretne, az a hajó ellenségének kikiáltott ragyogó rosszfiú, Seth. Waverly pontosan tudja, hogy minden még rosszabbra fordul, ha nem szabadítják ki a szüleiket, de fogalma sincs, hogyan csinálják…
Szerencsém volt, ugyan is egy-két órával azután, ahogy befejeztem az első kötetet, el tudtam kezdeni ezt is. Szükség volt rá.
A story ott folytatódik ahol az első abbamaradt.
Kétszázötven gyerek egyedül egy hajón az űrben. A felnőttek vagy fogságban, vagy élet-halál között vagy már meg is haltak.
A helyzet pedig egyre rosszabb lesz; egyre több probléma van. Legénységen belül is. Nagy az esélye, hogy minden összeomlik.
Azon már meg sem lepődtem, hogy minden karakter idősebbnek tűnik annál, mint ami a valódi kora.
De amit cselekmény szintjén kiforratlannak éreztem, az ebben azt hiszem a helyére pattant. Mintha a szerző maga is jobban belerázódott volna a történetbe, ki tudta tölteni az oldalakat cselekménnyel.
A lányok visszatértek, ám nemhogy jobb de talán még rosszabb a helyzet, mint az Új Látóhatáron.
Olyan érzésem volt, hogy Kieran vérszemet kapott, miközben pont olyan megszállottan prédikál, mint az ellenség.
Azt hiszem erre mondják, hogy csöbörből vödörbe.
A szereplők is kezdenek árnyaltabbak lenni, már nem mondhatjuk azt, hogy feketék vagy fehérek; hogy csak jók és csak rosszak.
Meg lehet érteni a döntéseiket, nem biztos, hogy én könnyebben döntöttem volna.
A legjobb példa erre a két fiú.
Az előző kötetben Kieran volt a jófiú, de egyre jobban áttér a másik oldalra. Erőszakos, túl következetés, enyhén szívtelen karakter lett.
Seth pont a fordítotja. Egy erőszakos karakter tört meg és változott valaki olyanná, akinek fontossá vált magán kivül más is.
Waverly továbbra is határozott személyiség, a lelki és testi sebek egyaránt megkeményítették.
Mint tudjuk, két erős személyiség között pedig soha nem megy minden simán.
Végre úgy éreztem, hogy az irónő kezdi kihasználni a storyban rejlő lehetőségeket, nem csak próbálkozni.
Bizalmatlanság, árulás, tervezgetés, szövetkezés, izgalom egyaránt volt a történetben; valami számomra mégis hiányzott.
Nem éreztem a szikrát, hogy igazán szerethessem a történetet.
Bár tény, hogy kiváncsi vagyok, mit hoz a folytatás.
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése