On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál (Calderon 2.) {+ Interjú}

Aki kifelé figyel, az elveszíti a belső  csendjét.

 


Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 507
Fülszöveg:
 Calderon kapitány élete pokol: a sajtó árulónak hiszi, a nemesi körök megvetik, ráadásul még az űrhajón is próbára teszi türelmét a nőkből álló legénység. Calderon el akar jutni a hadgyakorlatra, nehogy merényletet kövessenek el a császár ellen, de áldásos tevékenységének hála a Ferrero Ház a bukás szélén táncol. Ami a legbosszantóbb, Taina körül is felbukkan egy jóképű, szőke szamuráj. Calderon kénytelen cselekedni, bár nem épp úgy, ahogy mások várják… Taina élete is kemény. A nagyapja férjjelölteket válogat, ám a lány megsejti, hogy a szamurájokat nem a keze érdekli, hanem egy érthetetlen politikai játszma. Kicsoda ő? Miért irtották ki a család Tivesgei-ágát? Barátja vagy gyilkosa a szamuráj, aki a nyomában jár? Taina csak két dolgot szeretne: nyugalmat és Calderont. A fiatal főnemes és a makacs japán lány összefog a Birodalom megmentéséért. Azonban most Sexert báró az ellenség, aki mindenkinél ügyesebben űzi a Játékot. Vajon sikerül megvédeni a császárt a merénylőktől? És önmagukat a császártól? De legfőképpen, ki kerül ki győztesen abból a harcból, ahol a szerelmi ötszög tagjai rajtuk kívül egy nemes hölgy, egy szamuráj és egy élő kard? A Calderon, avagy hullajelölt kerestetik várva várt folytatása.


 Én imádtam ezt a könyvet. Oké, tudom, hogy a legtöbbről így nyilatkozom, de ez most tényleg. Szerelem, méghozzá a lángoló fajtából..csak nem tudom, hogy a magyar írók, a regény, vagy csak Calderon irányába. A fene, legyen mind a három. :)
És akkor a véleményem...illetve előtte még iszok egy kávét. *három kavarás jobbra, kiskanál ki, kocogtat, három kavarás balra, majd újra ki a kiskanál. Mert úri-blogger így kávézik* Oké, ez csak egy gyenge vicc volt, sorry.
(Az értékelés a Calderon, avagy hullajelölt kerestetik című kötet olvasása nélkül spoileres lehet, szóval ha azt még nem olvastad, hagyd el a bejegyzést :) A te érdekedben!)


Szóval visszatérve arra, hogy miért is imádtam a könyvet. Hű, ez elég nehéz, összetett választ fog igényelni, mivel nem fogok tudni egyszerű választ adni, de azért megpróbálkozom vele. Mármint a válasszal, az egyszerűség hiányáért felelősséget nem vállalhatok.
Az első kötetben megismert világ továbbra is ugyanolyan elképesztő, mint megszokhattuk, ám most a Wellston helyett a Békanyál a helyszín. Ahol a rendet/a fegyelmet/a tiszteletet egészen máshogy (vagy inkább sehogy nem) értelmezik. Van azért huszonöt nő, akik közt nem igen tett rendet férfikéz, mert egy idő után vagy a kapitány sokkal be, vagy egyszerűen elkergetik. Arról nem beszélve, hogy a hajó romokban, szinte vártam is, hogy mikor esik darabjaira, vagy inkább mikor szerelik alkatrészeire a tinédzser fiúk :)
Bizony ám, ahogy már az első kötet vége is előrevetíti, ide kerül be a mi szeretett Calderon kapitányunk. Ez a férfi tömény elolvadás volt számomra az első oldaltól az utolsóig, (a közepe fel csak fekve mertem olvasni, félő volt, hogy lefolyok az ágyról :D). Sok könyv van már a hátam mögött, tényleg sok kedvenc férfi karakterrel...ám ő azt hiszem, hogy A KEDVENC lett, így nagybetűvel. Hétköznapi férfi ugyan, mégis valami olyan higgadtság. nyugalom és önbizalom áramlik az egész lényéből, hogy az hihetetlen, és az olvasó akaratlanul is bólint. "Hmm, az a nemesi származás...". Én legalább is kötve hiszem, hogy egy egyszerű, hétköznapi férfi képes lett volna, faarccal kevergetni a kávéját, miközben a körülötte lévők teljes mellbedobással - és ezt értsétek szó szerint - akarják meggyőzni olyan dolgokról, amik igazából teljes mértékben hidegen hagyják a kapitányt. Ám ha viszont az kellett, akkor olyan gyors reagáló- és döntésképességről adott tanúbizonyságot, hogy csak pislogtam, hogy ezt mégis mikor döntötte el? Igen, a kedvenc Ferreronk, továbbra is kiemelkedő egyéniség, kiemelkedő személyiség, és kiemelkedő Játékos is.
Ilyen különleges férfi mellé, különleges társat is vár az ember, amit bizony meg is kap Zorach, a kardja képében. Az ember-lánya/fia sejti már az első részt olvasva, hogy kettőjük között bizony még lesz valami nagy, és egyedi kapcsolat, amit bizony meg is kapunk ebben a csodálatos részben. Rendben, ha arról van szó, nagyon jól működnek együtt csapatként, tényleg mintha egymás részei lennének...ám az se elhanyagolható, hogy a kard nem egy egyszerű fémdarab, ő is érez. Haragot, boldogságot, szomorúságot, sőt még vágyat is...jelen esetben Taina iránt. Ebből pedig érdekes összeütközések alakulnak ki.
És ha már szóba került Taina: ameddig a férfi az űrben, addig a lány a földön oldja meg a maga problémáit, mert bizony van belőle dögivel. Legalább is mit csináljon egy ex katona, akit a nagyapja be akar házasítani? És ezt még csak bonyolítja Calderon felbukkanása, a lány önmaga előtt is ambivalens érzelmei..ám amikor ez valamennyire a helyére kerül, és ismét egymásra hangolódnak, pont mint a régi szép időkben (öröm volt olvasni a közös jeleneteket), akkor viszont bejön a jó kis politika, amiben ezúttal Tainának is komolyabb szerepe van.
Ugye, mondom én, hogy nem egyszerű a képlet.
(Őt kellene szőkén elképzelni:))
És ezt még csak szépen tetőzi Aguri, a szőke szamuráj, akinek nem igazán lehet tudni, hogy akkor most jó vagy a rossz tábort erősíti, a kapitánynak pedig szálka a szemében. Pedig szegény karakterünk ízig-vérig az, akinek nevelték: hűséges, az életét is feláldozná a feljebbvalójáért, mindezt a szolgálatot meglepő szenvedéllyel éli meg,  a belső tartását és
keménységét még így se veszíti el.
Akit pedig még pluszba a szívembe zártam az Oregont Tudni kell, hogy az édesapámmal már jó pár éve elég távoli és felhős a viszonyom, szóval nekem kifejezetten szívmelengető volt az admirális jeleneteit olvasni. Úgy óvta, és féltette a makacs Tainát, meg a forrófejű Calderont, mintha tényleg a gyerekei lennének. Öröm volt olvasni, még annak ellenére is, hogy kissé szomorkás mosoly ült ilyenkor az arcomon...
Szóval igen, a szereplők igazán egyedülállóak, legyen szó akár nagyobb vagy kisebb szerepet betöltőről. 

De mi van magával a történettel?
Na, az olyan jó volt, mint, ahogy vártam. Vagy nem is...még jobb. Érződik, hogy a hosszabb könyv miatt az írónőnek is nagyobb tere van. Amit bizony ki is használ, méghozzá mesteri módon.  Sokkal jobban megismerjük benne az előbbi kötetben, még csak felvázolt hatalmi viszonyokat, kötelékeket. Aminél az első résznél belegabalyodtam, és nem tudtam hová tenni, az itt szépen kikristályosodott, részletesebb lett, letisztult. Igen, így kell elvarrni a régi, és megszőni az új szálakat...
A csavarokról pedig ne is beszéljünk. Amikor azt hiszem, hogy minden a helyén van, béke és nyugalom, akkor vesznek az események egy olyan háromszázhatvan fokos fordulatot, hogy beleszédül az ember, és kezdheti újra felvenni a fonalat. Az egész történetvezetés, az egész könyv ZSENIÁLIS, nem találok rá jobb szót.

És, hogy kik olvassák el mindenképpen? Nos, aki már túl van az első részen, és kíváncsi arra, hogy alakul hőseink további élete. Annyit azért elárulhatok, hogy váratlan fordulatokban, humorban, lopott, mégis beszédes pillantásokban ebben a kötetben se szenvedünk hiányt.
A vége pedig ugyan kiált azért a folytatásért, ám ha nem bírjuk kivárni, hagyatkozzunk a képzeletünkre, és szőjünk tovább magunknak.
Most pedig emberek, irány a fedélzet, Calderon és Taina már vár Rátok, hogy elkísérhessétek őket egy Galaktikus utazásra.
'Hajtóműveket bekapcsolni, kapitány engedélyt kérünk a felszállásra!
Engedély megadva. Indulhat az újabb űrkaland (de előtte még kell egy kávé :))'


Bejegyzés EXTRA
Interjú On Sai-jal

Hikari: A Calderon első része, nagyon sok olvasóval szerettette meg a sci-fit. (Én is köztük vagyok.) Mikor nekiálltál írni, nem volt benned félelem, hogy nem fogod tudni hozni az első kötet színvonalát?
On Sai: 
Minden könyvem előtt megvan ez a félelem bennem. De a Calderonnál inkább az aggasztott, hogy az írói stílusom sokat változott. Az olvasóknak egy év van a két kötet megjelenése között, de én öt év különbséggel írtam őket. Nyelvileg is másképp írok, és a háttérvilágot is más módon alkotom meg. A szereplők kapcsán is újra fel kellett vennem a fonalat.


H.:
Vannak főbb karakterek, akiket már megismertünk, és meg is szerettünk az első részben, ám sok új arc is feltűnt. Sokat gondolkodtál azon, hogy ők milyenek lesznek, milyen személyiségjegyekkel fognak rendelkezni, vagy egyszerűen csak jött?
O.S.:
Fogalmam sincs, honnan jönnek ezek a fura alakok. *mosolyog* Teljesen spontán alakulnak ki, és sokszor engem is meglepnek. A mellékszereplőket nem látom előre, nekem ők névtelen statiszták, a Békanyál legénysége is az volt. Írás közben válnak teltebbé, élőbbé, és arcot, múltat, rossz szokásokat, nyelvi fordulatokat kapnak. Biztos be
nne vannak ebben a pszichós tanulmányok, meg az élettapasztalat, és a számtalan könyvélmény is.


H.: Calderon felkerült egy nőkkel teli hajóra, erre már alapból felszaladt a szemöldököm, ám az ott tanúsított viselkedésén még inkább. Ugyan is nem élt vissza a helyzetével, nem használta a nőket Taina-pótlékként. Ez a nemesi neveltetésre vezethető vissza, vagy esetleg van egy mélyebb jelentés a sorok között?
O.S.: Ó, ez érdekes kérdés… Bennem fel sem merült, hogy Calderon kikezdene bárkivel, talán mert egy igazi vezető nem bocsátkozik alkalmi kalandba a beosztottjaival, hiszen függő helyzetben lévő nő felé egy ilyen közeledés egyfajta nyomás. Másrészt rosszat tesz az adott csapatnak, viszályt szít. Persze egy Ferrerónak természetes, hogy bálokon elcsábít hölgyeket, vagy beszökik kastélyokba egy-egy kalandért, de Calderon pont ezért már kiélte magát e téren kamaszként, és most fontosabb neki, hogy saját érzéseit tisztázza, és önmagával egyenesbe jöjjön.


H.:
Ha már így szóba került a legénység: a Békanyál konkrétan egy romhalmaz volt, és szerintem azért tudat alatt így volt ezzel a kapitány is. Miért "kínoztad" akkor mégis egy ilyen hajóval, és egy ilyen elutasító legénységgel?
O.S.:
Ami egyik embernek kínzás, az a másiknak lehetőség. Calderon békés helyzetben imádta volna a hajó problémáit, és azt, hogy ő megoldhatja. Szerintem minden embert ki lehet szedni az érzelmi válságból, ha olyan feladatot bízunk rá, amire csak ő alkalmas, a szunnyadó képességei kellenek hozzá, és ráadásul más megmentéséről szól. Oregon admirális pontosan tudta, és azt is, hogy ajándék Calderonnak a Békanyál, nem kitolás. Calderon szárnyakat kap egy ilyen helyen.


H.:
Taina nekem nagyon szimpatikus volt az első részben, ám most sokszor üvöltöztem volna vele. Többet sajnáltatta magát, legalább is az elején így éreztem. Katona (volt), most mégis csak tűrte a dolgokat. Miért nem állt a sarkára, és mondta meg mindenkinek, hogyan is érez?
O.S.:
Taina kollektivista, ahogy rengeteg japán. A család, a közösség mentálisan a része, így számára nem siránkozás, amikor csendesen fogadja a férjjelölteket, hanem egyfajta nyugodt erő. Úgy van vele, hogy természetes, hogy ki akarják házasítani, de az is, hogy lassú vízként kivájja a sziklát, utat keres a saját álmaihoz is.


H.:
Aguri is az a karakter, aki felkeltette az érdeklődésem. Az elején kissé hataloméhesnek, gőgösnek láttam, aztán egyszer csak behódol. Ez csak a szertartás miatt történt így, vagy már azelőtt is kicsit behódolóbban akart viselkedni Tainával, csak azt nem mutathatta ki?
O.S.:
Aguri teljesen a kultúrájának megfelelően viselkedik, ő is kollektivista. Egy erős személyiség, aki egy „senkiházi külhonival”, pláne nővel, lekezelően bánik, ahogy bármilyen szamuráj viselkedne a helyében. (Taina ezt akkor is megkapja, amikor otthonról elviszi a járművet, a kapunál lévő szamuráj is ilyen stílben ajánlja fel, hogy elviszi őt és a húgait.) Aguri valójában semmit nem változik, amikor már Tainával más kapcsolatba kerül, hanem simán csak a természete másik oldalát látjuk.


H.:
A japánok szokásairól, hagyományairól is kialakultabb képünk lett. Számodra mennyi háttérmunkát igényélt az ilyen alapos és valósághű kidolgozás?
O.S.:
Szeretem ezt a kultúrát, így voltak dolgok, melyeket eleve ismertem. A meghajlásoknak kellett utánanéznem, pontosabban egy ilyen cikk adta az ötletet az egyik kulcsjelenthez. Néztem pár japán történelmi doramát, később yaoi animét is, hogy a kapcsolatok hangulatát, apró viselkedésmintáit magamba szívjam. A doramákat azóta is kedvelem.


H.: Akiről örültem volna, ha kicsit többet megtudunk az maga a császár. Nem nagyon láthattunk a gazdaságnál, a felsőbbrendűségnél mélyebbre. Ez amiatt volt, mert a szereplők se tudhattak róla többet? Valamint a róla tudott információk később fognak bővülni?
O.S.:  Az író dolga, hogy fókuszáljon. A császár kapcsán kihagytam azt a finom játszmát, ami közte és Calderon apja között van, illetve a saját kardjával való viszonyt is. Sajnos, nem fér bele minden egy könyvbe, csak a történet szempontjából fontos részek. Még nem tudom, mennyit látunk belőle a harmadik részben. 


H.:
Én szinte rögtön egymás után olvastam a két könyvet, mégis a második nagyobb kedvencem lett. Te hogy vagy vele? Melyik Calderon regényt szereted jobban és miért?
O.S.: Mind a kettőt másért szeretem. Nekem a megírás emlékei, körülményei is kapcsolódnak a regényekhez, sok kis apró titok, vagy nevetés, bosszúság, amit csak én tudok.


H.:
A folytatás hosszabb, cselekményben gazdagabb számomra, mint az első kötet. Nehezebb volt esetleg megírni, több időt igényelt?
O.S.: Az első könyvet két részletben írtam, de összesen kb nyolc hónap lehetett. A második kötetet 3,5 hónap alatt vetettem a gépre. Sokkal nehezebb volt, de nem a történet miatt, hanem mert brutálisan sokat ül az ember. Szerkesztéskor is ülök, és íráskor visszamenni a gép elé, hát… ez a része borzalmasan egészségtelen, és mellékterméke, hogy egy-egy regény sok plusz kilót jelent a mozgásszegény életmód miatt. Volt olyan hét nyáron, hogy a gyerekeim máshol kalandoztak, én meg egy hétig ki se mentem a házból, csak dolgoztam vagy írtam.


H.:
Nagyon sok szereplő történetfonala fut össze a kezedben. Mégis, ha csak egy karaktert mondhatnál, ki áll hozzád a legközelebb?
O.S.: Mindig az, akit írok. Most épp az Apa, randizhatok egy lovaggal? regényből a fiatal Kósza lovag karaktere, akit zavarnak a kivillanó térdek. Nagyon mulatságos, amikor egy mai lánnyal találkozik, aki nem is érti, mi a gond ezzel.


H.:
Mi volt számodra nagyobb feladat: elkezdeni Calderon és Taina történet, vagy most a második kötettel egy időre lezárni?
O.S.:
Mindig elkezdeni nehéz, és megtalálni a legérdekesebb induló jelenetet. Az első felütés, az első hang megalapozza az egész írás hangulatát. Ilyenkor nagyon sok részletet kidobok, mire megtalálom azt a pontot, ahonnan lendületesen indul a történet. Befejezni egy regényt nem nehéz, hanem nagyon jó érzés. A mesélés szenvedélye, ami feszít, ilyenkor már kisimul, valahogy üressé válok, elfáradok, és ez jó. Csodálatos dolog elengedni a szereplőket, úgy búcsúzom tőlük, mint barátoktól, akik rég vágyott, hosszú utazásra mennek. Amikor egy regény lapjaira kerülnek, és más agyában megtestesülnek, az lesz az igazi életük, ott válnak valósággá. Ez Calderon, Taina és a többiek nagy álma. A gondolatokban élővé válni.


Köszönöm az interjú lehetőségét!
 *Hikari

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.